Zrínyi Nádor

Búcsú... a blogtól!

2012. május 02. 22:52 - Crult

Na eljött az idő, hogy ezt a nyomorult picsogást lezárjam... különben sem akarom, hogy ez valami kibaszott üzenőláda legyen, mert az utóbbi időben az. Elbúcsúzom a blogolástól ebben a formában legalábbis. 

Kedves követőim! :D :D (az a kurva sok)

Mindenki életében eljön az a pont, amikor számot vet. Tekintve, hogy pénteken voltam egy olyan társaságban egy étteremben, ahol három lány is terhes volt akikkel nem túl régen még együtt ittunk vigadtunk buliztunk, na meg az apukákkal is abból volt egy negyedik is. Szóval ezekre a barátaimra is gondolván úgy érzem valamit rosszul csináltam eddig. Azokról nem is beszélve, akik külföldön élnek, vagy éppen bejárták a fél világot, mert ugye vannak ilyenek is. Tudom ki vagyok valójában, vannak akik szeretnek és mert szeretnek nem mondják ki őszintén, csak látom az ő szemükben is a csalódottságot. Dzsí, te nem ez vagy. Kapjad már össze magadat csinálj már valamit. Hát most fogok. Eddig hibásan úgy gondoltam, hogy az élettől kell várjam, hogy hozza elém a dolgokat. Adtam egy ultimátumot az életnek még télvíz idején, hogy rakjon elém valamit, mert összetörök ketté, hárommá. Azóta elindult egy fasza stagnálás. Elfogadtam amit az élet elém pötyizett én meg mentem utána. Most nem akarok belemenni az előtte levő BÉK-es dolgokba, maradjon az történelem. Meg az akkora káosz, hogy egyszerűen csak örülök, hogy nem döglöttem bele. 

Aztán.

Rájöttem, hogy egy szörny lettem. Az a szörny, aki gyakran előtört belőlem. Az aki enni kért még még, aki csak az élettől várja a megoldást, aki mindenki mást hibáztat. Meg minden mást is. Sokakkal előfordul ez. Ami viszont nem mindenkivel, az hogy ebbe évekig benne ragadnak, persze van olyan aki örökre. Voltak a közelmúlt éveiben jobb pillanatok. Két munka, nyaralás, meg miegymás. Ezekkel a legnagyobb gond, hogy nem tudtam fenntartani. Leginkább az életvitelem miatt. Mert az életvitelem semmilyen progresszív irányt nem mutatott egy idő után. Voltak jó pillanatok. Voltak biztató lépések, de aztán mégsem. Nem mert leginkább magamra költöttem, de nem ruhára, telefonra, vagy takarékoskodásra vagy bazdmeg tanulásra. Élményekre, helyzetekre, gyakorlatokra. De ezek már nem élmények. Ezek között egy-egy boldog élmény van. A többi a többi éppen helyzetfüggő. Kínos helyzetektől, a kötelezőkön át, az egyszerű dögunalomig terjedő skálában. 

És.

Ennek most szépen véged fogok vetni. Egy új életminőségre vágyom. Nem fogok itt ömlengeni arról, hogy érzem, hogy képes vagyok rá, meg ilyesmi. Nem fogom azt írni, hogy cselekeszem. Nem fogok mást tenni, mint válaszokat adni magamnak. Nem fogom mást tenni, mint önmagam lenni, nem vágyni régi délibábos álmokra, nem fogok féltékeny lenni ezer éves kapcsolatokra. Nem fogok asszisztálni, ahhoz, ahogyan a barátaim tönkreteszik magukat. Gondolom ez most kicsit színpadiasan hangzott, mert az is. De ez lesz.

Szóval.

Ez nem a nagy fogadkozások időszaka lesz, hanem valami kezdete. Na erről elég is ennyit. Ezt a kurva blogot itt hagyom állítson örök emléket egy sötét korszaknak. Mert hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt benne jó. Volt, de a mérleg másik oldalára kell most tennem. Sokat.

Pá! Puszi! Nekem most dolgom van. Nincs itt már semmi látnivaló. 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kvlt.blog.hu/api/trackback/id/tr14485394

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.