Zrínyi Nádor

Visszatérés

2019. augusztus 06. 14:07 - Crult

Üdvözlet!

Visszatértem ebbe a blogba. Írnom kell ugyanis és új blogot nem akartam létrehozni, mert lusta vagyok. Több blogom is volt már ebben a hét évben. A világ is megfordult többször velem, mondhatni felnőttem ez idő alatt és már nem vagyok messze a negyventől. Írnom kell, mert valahogy ez is az életem részévé vált. Először 2003-ban kezdtem blogolni vagy 2004-ben, nem is tudom pontosan, csak azt tudom, hogy a blog akkoriban lett az életem meghatározó része. Azóta folyamatosan előkerül az írás, mint szükséglet az életemben. Ez a blog aztán megmaradt, tudom a jelentkezési adatokat is ide, mert belém égett. A régi posztok emlékei egy életszakaszom lezárásának. Egy boldogtalan, de mégis a maga módján boldog időszaknak állítanak emléket. Utána lett az életem nagybetűs élet. Lett tetkóm, gyerekem, családom, amit gyorsan el is veszítettem, kaptam új hivatást, lett viszonylag sok jövedelmem és a társadalmi ranglétrán azóta is lépkedek felfelé. 

Szenvedtem sokat az életemben, most is szenvedek dolgoktól, de egy rakás tapasztalatom keletkezett az idők során. A régi traumáimat kinőttem és ledobtam egy csomó felesleges láncot. Szárnyalok egy ideje, de nem felhőtlen boldogságban, hanem elfogadva az életem, jóval és rosszal együtt. 2012-ben ultimátumot adtam az életemnek, mert igencsak kisodródtam a pálya szélére és többet akartam annál amit akkor éltem. Meg is kaptam.  Most itt állok, vagyis inkább ülök, mert a gép előtt ülök, de itt állok és vagyok. Arra eszmélve, hogy már túl vagyok annyi mindenen, amik talán sok embernek az életében nem is történnek meg.

Mágus lettem. Annak gondolom magam. A szürkés Gandalf mondjuk, látok millió összefüggést és, ha mozdulok, akkor mozdul más is. A háttérbe húzódva ugyan, de gyakorlom a Hatalmat. Igen a nagy betűs élethez nagy betűs hatalom társul. Ez a hatalom eleinte összeszorít, üvöltesz, sírsz tőle, aztán nevetsz, utána mégis csak elfogadod, mert látod, hogy ez a társult hatalom, nem a tiéd, hanem azért kapod, mert feladatod van az életben. Rájössz, hogy egy eszköz, ami nem valami csodadolog, hogy boldoggá tegyen, hanem egy felelősség, amit neked kell elvállalnod, mert más nem kaphatja meg ezt a felelősséget. Látod a ráncaid, az őszülő hajszálaid amikor magadra nézel. Amikor meg magadba nézel látod az életed és rájössz, hogy nem tehetsz mást. Elfogadod azt amit kaptál. 

Sajnos nagyon konkrét továbbra sem lehetek itt egy blogban, mert a hatalommal járó történések láncolatának az összefüggéseit végképp nem azért kapom, hogy megosszam ország-világgal. A titkok súlya is így engem terhel. Ettől függetlenül írnom kell, legyen ez a blog egy illékony áttűnő lepel, ami sejtet, mint sem közöl. Sokszor úgy érzem nem vagyok eléggé elővigyázatos, de egyelőre nem ütött még ez vissza. Valahogy ösztönösen értem, érzem és tudom, hogy ki előtt leplezhetem le magam. Ők a jó barátaim, vagy kedves ismerősök, illetve a szerelmem aki előtt semmi titkom nincs. Nem könnyű feladat, mert az ösztönük, az intuíciók és a spontán hajmeresztő cselekvések embere lettem. Nem várom el, hogy mindent megértsenek a környezetemben, de azt nagyon szeretem, ha figyelnek rám. 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kvlt.blog.hu/api/trackback/id/tr4714997792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.